Egyszer volt, hol nem volt… egy kislány, aki nagyon szerette volna, ha mindenhol szeretik.
De a világa kétfelé szakadt: apjánál más szabályok uralkodtak, anyjánál megint más.
Apukájánál akkor volt jó, ha a dinnyét maggal együtt ette. Anyukájánál – ahol inkább a nagymama szava volt hangos – akkor volt jó, ha mag nélkül ette.
Egy falat dinnye, és benne az egész gyerekkor: bárhogy csinálta, valahol mindig hibázott.
A kislány hamar megtanulta, hogy ha szerethető akar lenni, akkor nagyon figyelnie kell. Alkalmazkodnia kell. Mutatnia kell valamit, hogy elég jó legyen.
És így lassan elhitte: önmagában nem elég.
Ahogy telt az idő, a kislányból felnőtt nő lett. Kedves volt. Empatikus. Megbocsátó.
És közben hitt valamiben: hogy a világ is olyan, mint ő. Hogy a másik ember is jóságos, tiszta szívű, és nem fog bántani.
De a világ más arcát mutatta.
A kedvességét kihasználták.
Az empátiáját gyengeségnek látták.
A megbocsátását engedélynek vették, hogy újra és újra megbánthassák.
A szeretetét pedig befolyásolási lehetőségnek.
És ő egyre mélyebben érezte: úgy, ahogy van, nem elég szerethető.
Csak akkor kell, ha megfelel másoknak.
Aztán elérkezett egy pillanat. Egy csendes, belső fordulópont.
Amikor azt mondta: „Köszönöm szépen, ebből elég volt.”
A lelke addigra megtanulta, hogy nem mindenki úgy működik, mint ő. Nem mindenki tiszta szívű. Nem mindenki jóságos. És nem mindenki képes valóban szeretni.
És ettől a pillanattól kezdve elkezdte képviselni önmagát. Elkezdte önmagát választani.
És akkor történt valami csoda.
Akik csak addig voltak mellette, amíg megfelelt nekik, lassan eltűntek. Kapcsolatok, barátságok szépen sorban lezárultak.
És maradt egyetlen ember a múltjából, aki bebizonyította, hogy valóban szereti. Mert amikor határt húzott, ő nem elfordult, hanem utánament. És alkalmazkodott.
Ekkor értette meg igazán:
A határok nélküli kedvesség nem szeretet, hanem önpusztítás.
A határok nem elválasztanak – a határok védelmet adnak.
És a szeretet csak akkor tiszta, ha önmagunkat sem kell megtagadnunk érte.
És ettől a naptól fogva tudta: önmagának lenni a legnagyobb ajándék.
És aki így nem tudja szeretni, annak nem is dolga mellette maradni.
Ez az én történetem. És hálás vagyok érte, mert megtanított arra, hogy az igazi erő nem az alkalmazkodásban, hanem önmagam vállalásában rejlik.
Ha te is érezted már, hogy a jóságodat kihasználják, az empátiádat gyengeségnek veszik, vagy a szeretetedet manipulációra használják, tudd: ebből van kiút.
Ha szeretnéd megtalálni a határaidat, felépíteni az önbizalmadat, és újra rátalálni a valódi önmagadra, szeretettel várlak egyéni oldásra.
Köszönöm, hogy meghallgattad a történetemet.
Legutóbbi hozzászólások