A szeretet sokak szemében még mindig egyfajta engedékenység, lemondás vagy gyengeség jele.
Mintha szeretni csak az tudna, akinek nincs ereje harcolni, aki nem tud határt húzni, aki mindent eltűr – mert „túl érzékeny”, „túl puha”, „túl jó”.
De ez tévedés.
Szeretni valakit akkor is, amikor fáj – nem gyengeség. Hanem bátorság.
A szeretet ugyanis nem egy reakció arra, amit a másik tesz. Nem egy jutalom, amit azért adunk, mert valaki megérdemli.
A valódi szeretet belülről fakad, abból az erőből, ami képes embernek maradni akkor is, amikor mások falat húznak, támadnak, elfordulnak.
Sokan úgy gondolják, hogy ha viszonzatlan marad a szeretet, akkor „kár volt” szeretni.
De a szeretet nem üzlet. Nem befektetés.
És nem is garancia arra, hogy a másik majd visszanéz, megért, megbán vagy viszonoz.
A szeretet nem azért érték, mert visszajön – hanem azért, mert belőled jön.
És ha egyszer belőled fakad, ha egyszer te tudsz szeretni, akkor benned már ott van az az erő, amiből lehet újrakezdeni.
Nem a másikkal – magaddal.
Nem arról van szó, hogy bármit el kell tűrni a szeretet nevében.
Aki szeret, az nem vak, nem naiv, nem gyenge.
Sőt: pont a szeretet az, ami képes nemet mondani a bántásra. Az, ami ki tud lépni abból, ami már nem méltó. És ami akkor is megőrzi a saját emberségét, amikor a másik elveszíti a sajátját.
A szeretet nem azt jelenti, hogy nem fáj.
Azt jelenti, hogy nem gyűlölünk.
Nem zárkózunk be végleg.
Nem válunk azzá, ami ellen küzdöttünk.
A szeretet tehát nem gyengeség. A legnagyobb erő. Mert nem a másikon múlik, hanem azon, hogy te kinek akarod megőrizni magad.
Legutóbbi hozzászólások