Volt idő, amikor csak azt láttam: amit mondanak, és amit csinálnak, az nem ugyanaz.
Gyerekként hamar megéreztem a képmutatás fojtogató szagát – és mélyen zavart.
Voltak körülöttem felnőttek, akik elítéltek bizonyos viselkedéseket, majd pillanatokkal később ők maguk tették meg ugyanazt.
Vagy épp egyik pillanatban dühösen beszéltek velem, a másikban, ha jött valaki, hirtelen átváltottak kedves hangra, mintha az előző jelenet meg sem történt volna.
És én ott álltam, megdöbbenve: ez most mi? Ez az igazság? Vagy az előbb volt az? Egyik sem?
Valahol ott kezdődött bennem az, hogy én nem akarom ezt csinálni.
Nem akarok szerepeket.
Nem akarok látszatokat.
Nem akarok más hangon beszélni, ha épp valaki figyel.
Csak önmagamat akarom adni – akkor is, ha másnak ez kényelmetlen.
De ezt megtanulni… nem volt könnyű.
Nem azért nem voltam mindig őszinte, mert játszani akartam.
Hanem mert féltem.
Féltem, hogy megbántok valakit.
Féltem, hogy baj lesz.
Féltem, hogy „túl sok” leszek.
És aztán jött az a pont, amikor már nem bírtam mást tenni, csak önmagam lenni.
Mert a másik út – a visszafogottság, a halk szavak, az alkalmazkodás – elkezdett megbetegíteni.
Ma már tudom, hogy hitelesnek lenni nem mindig könnyű – de mindig tiszta.
És ez a tisztaság az, ami megtart.
Ma már tudok nemet mondani.
Akkor is, ha fáj. Akkor is, ha más haragszik érte.
Mert ez is az önazonosság része.
Még akkor is, ha nekem fáj.
Még akkor is, ha a másik fél nem érti.
Még akkor is, ha emiatt elveszítek valakit, aki talán soha nem is volt igazán jelen.
Segítőként is ez visz.
Nem játszom meg magam, és nem akarok tetszeni.
Nem beszélek róla, hanem tanultam, gyakoroltam, mélyre mentem – és még most is megyek.
Ezért vagyok ott, ahol most vagyok.
Ezért tudok jelen lenni mások mélységeiben is.
Ezért tudok valóban megtartani valakit, amikor hullámzik.
Mert én is tudom, milyen az, amikor minden összecsúszik – és az egyetlen kapaszkodó az, hogy önmagadhoz hű maradj.
És azt kívánom neked, hogy tudd meg, milyen érzés az, amikor már nem kell szerepet tartanod.
Amikor elég az, aki vagy.
És elég jó.
Mikor vagy a leginkább önmagad? És mikor veszed észre, hogy már megint valaki más kedvéért játszol?
Legutóbbi hozzászólások