Sokszor látom és olvasom, hogy egyre több ember hirdeti: „mondd meg az igazat egyenesen, bármi áron!”
Ez a szemlélet gyakran azt sugallja, hogy gondolkodás nélkül, nyersen, akár bántó módon is vágjuk a másik arcába a gondolatainkat — függetlenül attól, hogy a másik hogyan érzi magát, és milyen a kapcsolatunk vele.
Én is hiszek az őszinteségben, és abban, hogy a hazugságok nem visznek előre. De abban nem hiszek, hogy minden helyzetben, minden kapcsolatban érdemes „szeme közé vágni” az igazságot.
Mikor és hogyan mondjuk el az igazunkat?
Van, amikor egyszerűen nincs meg az a kapcsolat, amiben ennek helye van.
És ha meg is van a bizalmi tér, akkor is fontos, hogy a másik ember érzéseit, határait és befogadóképességét tiszteletben tartsuk.
Egy sértett, megbántott, stresszes fogadó fél nem tud nyitottá válni a mondanivalónkra. Amikor valakit bántóan szembesítünk, gyakran védekezés, sértődés, vagy visszatámadás a válasz — nem megértés.
Hogyan lehet másképp?
• Mondd el az igazat, ha fontos, de tedd ezt gyengéden, szeretettel.
• Tartsd meg a saját határaidat, közben maradj önazonos.
• Koncentrálj magadra: inkább arról beszélj, te mit érzel, neked mi fáj, mit szeretnél — ne arról, hogy a másik „rossz” vagy „hibás”.
• Adj teret a másiknak: hagyd, hogy a saját tempójában dolgozza fel a hallottakat.
A cél: megértés, nem puszta igazságkimondás
Az őszinteség akkor értékes, ha a kapcsolatot építi, nem rombolja. Ha abban segít, hogy a másik valóban meghallja, amit mondani szeretnél.
A gyengéd, tiszteletteljes kommunikáció nem gyengeség — épp ellenkezőleg: belső erőt, önuralmat és érettséget mutat.
Egy kérdés magadhoz
Tudok-e úgy igazat mondani, hogy közben a másik embert is tiszteletben tartom?
Szeretettel 💖
Legutóbbi hozzászólások