Mi történik a kineziológusnál?

Amikor én jártam először kineziológusnál, azt gondoltam, ez valami furcsa hókuszpókusz. Nagyon nem tetszett az egész módszer, nemigen hittem benne. Az első alkalom után úgy éreztem, nem történt semmi, csak feleslegesen dobtam ki a pénzemet. Nem is mentem hát többet. Azonban – úgy egy év elteltével – ismét kineziológushoz utaltak az orvosaim, mivel még mindig nagyon beteg voltam. Az a szakember, akivel akkor találkoztam, megkért arra, hogy járjak, és legyek türelmes a módszer hatékonyságát illetően. Úgy döntöttem, hiszek neki, és komolyan kipróbálom ezt a módszert, hátha mégis segít valamiben. Az idő és a türelem meggyőzött a kineziológia eredményességéről. Másfél évig jártam az említett szakemberhez, és nagyon sok pozitív változás ment végbe ez alatt az idő alatt az életemben.

De mi is történik tulajdonképpen a kineziológusnál?

Az első alkalom mindig állapotfelmérés, amely adatrögzítésről és az élettörténeted elmeséléséről szól. Legtöbb esetben azonban már ilyenkor is marad idő arra, hogy megtörténjék az első kezelés, az úgynevezett oldás. Megbeszéljük a céljaidat, a problémáidat, és azt, hogy mivel dolgozzunk, miben kérsz segítséget.
Az első oldások esetében előfordulhat, hogy nem annyira látványos rögtön az eredmény. Én úgy tanultam és tapasztaltam, hogy az ötödik oldás környékén már bizonyosan pozitív változások mennek végbe klienseink életében.
A kezelés alkalmával először bizonyos izomteszteket kell elvégeznem. Utána különféle egyéb tesztek következnek, amelyek segítségével megkeressük a probléma gyökerét. Beazonosítjuk a múltban energia – blokkot okozó eseményt, majd átbeszéljük a történéseket, és felidézzük az adott eseményhez tartozó érzéseket. Pozitív vizualizációval „levesszük” a stresszt a múltbeli eseményről, azaz pozitív érzésekre cseréljük ki a negatív érzéseket. Ezt követően pozitív megerősítéssel, pozitív szavak tudatba táplálásával jövünk vissza a jelenbe. Izomteszt segítségével tovább teszteljük, hogy szükséges-e még valamilyen izom- vagy más fizikális korrekció, vagy esetleg az oldás hatásának megerősítését szolgáló házi feladat. Mivel gyakran nagyon mélyre kell ásnunk, időt kell hagynod magadnak arra, hogy feldolgozd azokat az új, belső információkat, amelyekhez hozzájutottál. De néhány kezelés után kezd megoldódni az a problémád, amellyel dolgozunk. Tapasztalni fogod, hogy képessé válsz a változtatásra. Mindezen kívül még azt is kitesztelhetjük izomteszt segítségével, mikor optimális eljönnöd hozzám legközelebb.

Végül pedig hadd meséljek még egy keveset saját, oldással kapcsolatos élményeimről:

A kezelések után az én fejem nagyon furán bizsergett. Éreztem, hogy változik valami, de nem tudtam meghatározni, mi történik pontosan, csak azt tudtam, hogy máris változnak, és változni is fognak a dolgok.
Azt azonban utólag már nyugodtan elmondhatom, hogy az egész életem pozitív irányban alakult, méghozzá, és elsősorban a kineziológiának köszönhetően.

 

Ha úgy érzed, elakadtál, és neked is segítségre lenne szükséged a folytatáshoz, keress meg bátran a következő telefonszámon vagy email címen!

Simon-Balla Xénia kineziológus
+36703613191
xenia.simon.balla@gmail.com

Call Now Button