A nő lényege nem a harsány aktivitásban rejlik. Hanem abban a titokzatos, lágy, mégis megtörhetetlen minőségben, amivel hat. Ahogy a Hold a tengereket mozdítja, úgy mozdítja meg a nő is a férfit – ha nőként marad jelen.
Sokan hiszik, hogy a vezetéshez kiabálni, követelni, hadakozni kell. Pedig az igazi női vezetés pont az ellenkezője: finom jelenlét, tiszta kommunikáció, szeretetteljes határhúzás. Nem dühből, nem félelemből, nem sértettségből – hanem abból a mély belső bizonyosságból, hogy “tudom, ki vagyok, tudom, mit érdemlek, és tudom, hol vannak a határaim.”
Volt egy kliensem, aki ezt tapasztalta meg. Sokáig magában dúlt-fúlt, míg egy ponton, az oldás során ráébredt: nem az visz előre, ha a férfit bünteti a némasággal, vagy belül fortyogva várja, hogy a másik kitalálja, mi bántja. Ehelyett odament hozzá. Elmondta, mi van benne – lágyan, szeretettel, a kezét fogva. És a férfi? Azonnal kapcsolt. Mert amikor a nő nő marad, a férfi férfivá válik mellette.
A nő nem irányít, hanem teret tart. Nem kényszerít, hanem kivár. Nem követel, hanem éreztet. És ha a férfi nem lép? A nő nem esik kétségbe. Nem követelőzik. Egyszerűen csak hátrébb lép. Figyel. És hagyja, hogy a férfi döntsön: jön-e, mozdul-e. Mert a nőnek vannak elvárásai – nem azért, mert ne lenne elfogadó, hanem mert méltósága van. És ez a méltóság az, ami nem engedi, hogy kevesebbel beérje annál, amit valóban érdemel.
A nő vezet – de nem elöl megy. Inkább fényt gyújt egy ösvényen, és várja, hogy a férfi lép-e. Ha igen, együtt mennek tovább. Ha nem – a nő akkor is halad. Csendben, méltósággal, nőként. Mint a Hold.
Legutóbbi hozzászólások