
Simon-Balla Xénia
vagyok, One Brain® kineziológiai stresszoldással, az emberi öngyógyító folyamatok beindításával, az energia blokkok oldásával, eltávolításával foglalkozom. Kisgyermekkorom óta tisztában voltam azzal, hogy ha majd „nagy leszek”, az emberek testi-lelki-érzelmi egészségének megőrzésében, öngyógyító képességük helyreállításában szeretnék részt venni. Tudtam, hogy ezt választom majd hivatásomnak. Van egy csodálatos férjem, akivel négy gyermeket nevelünk együtt, az Ő előző házasságából hozott ikerlányait, és a két közös gyermekünket. Stúdióm Újbuda frekventált övezetében helyezkedik el. Szeretettel várom azokat, akikben megszületett az elhatározás, hogy változtatni szeretnének az életükön, és ezt kitartóan véghez is akarják vinni!
Szeretettel várom azokat, akikben megszületett az elhatározás, hogy változtatni szeretnének az életükön, és ezt kitartóan véghez is akarják vinni!
Kérdésed van? Szívesen fogadom üzeneteidet.
Kineziológusi tanulmányaim:
- ÁEEK – Egészségügyi modulvizsga
- ÁEEK – Természetgyógyászati modulvizsga
- ÁEEK – Kineziológus szakmai vizsga
- One Brain ® I. – Szakma Eszközei
- One Brain ® II. – Tanulási képességek fejlesztése
- One Brain ® III. – Testkód
- One Brain ®IV. – Az egy agy haladóknak
- One Brain ® V. – Szavaknál is hangosabban
- One Brain ®VI. – Szerkezeti Idegtan
- One Brain ® VII. – Viszonyok veszélyben
- One Brain ® VIII. – Testáramkörök, fájdalom és megértés
- One Brain ® IX. – Gyermekkor, szexualitás, öregedés
- One Brain ® X. – Serdülőkor, érettség és szeretet
- One Brain ® XI. – Haladó felismerések a Szerkezet/Funkcióban
- One Brain ® XII. – Konzultáns praktikum
- One Brain® XIII. – Konzultáns Facilitátor Tréning
- Allergiák – One Brain®
- Visszaélés, erőszak – One Brain®
- Várakozó kilók 1 – One Brain®
- Várakozó kilók 2 – One Brain®
- Ugorj a békákkal – oktatói tanfolyam
- Ráhangolódás – gyermekek a kineziológusnál
2022.01.30-án a Three In One Concepts® Konzultáns Facilitátora lettem, ezáltal lehetőségem nyílt hivatalosan One Brain® egyéni stresszoldásokat és előadásokat tartani.
Egyéb kurzusok:
- Bach – virágterápia
- A Belső Iránytű – Mondj igent az életre kurzus
Ezeken kívül is, szakmai fejlődésem érdekében rendszerességgel veszek részt tanfolyamokon és képzéseken. További szakmai elképzeléseim között szerepel – többek között – hogy a közeljövőben a Touch for Health és a Brain Gym kineziológiai ágak tudományát is elsajátítsam.