Miért maradj nyitott akkor is, ha megsebeztek?

Amikor valaki megsebzi a szívünket, ösztönös reakció, hogy bezárnánk.

A fájdalom után sokan tanácsolják, hogy legyünk óvatosak, ne engedjünk közel senkit, és védjük magunkat mindenáron. A bezárkózás azonban nem gyógyít, csak eltávolít attól, amire igazán vágyunk, a valódi kapcsolódástól, az emberi közelségtől és a meghittségtől.

A seb nem a szeretetről szól, hanem arról az egy emberről, aki okozta. A rossz tapasztalat nem a világ igazsága, csak egyetlen történet. Nem mindenki fog bántani, és nem mindenki viselkedik úgy, mint az, aki megbántott. A bezárkózás viszont elzárja tőlünk azt a jót is, amit mások hozhatnának az életünkbe.

A valódi kapcsolódáshoz bátorság kell. A mélység csak annak nyílik meg, aki vállalja a sebezhetőséget. Ez nem gyengeség, hanem az élethez és a szeretethez való teljes jelenlét. Aki csak félig enged, félig kap vissza. Aki teljes lélekkel van jelen, annak az élet is teljesebben válaszol.

Léteznek olyan emberek, akik valódiak, akik nem játszmáznak, nem menekülnek a mélység elől, és nem félnek őszintén kapcsolódni. Ők csak akkor találhatnak ránk, ha nyitva maradunk, ha nem hagyjuk, hogy a múlt lezárja a jövő lehetőségeit.

A szívünk többet bír, mint gondolnánk. A fájdalom nem azt jelenti, hogy rosszul szerettünk, hanem azt, hogy képesek voltunk szeretni. A seb nem bezárni akar bennünket, hanem tanítani. És a szív akkor gyógyul, amikor megengedjük neki, hogy újra érezzen és újra higgyen.

Nyitottnak maradni nem azt jelenti, hogy bárkit beengedünk. Azt jelenti, hogy nem engedjük, hogy egy múltbeli seb lezárjon valami szépség előtt, ami még érkezhet. A jövő nem ugyanaz, mint a múlt. És vannak olyan kapcsolódások, amelyekért érdemes újra kinyílni.

Ezért maradj nyitott akkor is, ha megsebeztek. Mert a szíved képes újra szeretni. Mert a gyógyulás a nyitottságon keresztül érkezik. És mert vannak találkozások, amelyekért újra és újra megéri kinyílni.